Loading...

Egyszerűen megértettem

//Egyszerűen megértettem

Idén eljött a nagy olivaliget-dzsungeltalanítás ideje, és még korábban megígértem apukámnak, hogy lemegyek, és segítek a családnak. Az öregnek sikerült néhány terület papírjait rendeznie, így elérkezett azok rendbetétele. Mit tagadjam, nagy munka volt itt van róla pár plusz fotó 🙂

Két hónapig voltam a szigeten. És közben megint olyan volt, mint régen.

Aki kicsit is ismer, tudja, családként mindig is nagyon közel voltunk egymáshoz. Kisgyerekkorom óta mindent együtt csináltunk, azóta, hogy apukám megvette az első területét.

Akkor négyéves voltam. Kivitt minket, hogy büszkén megmutassa azt a darab földet, amit megszerzett. És kitakarítsuk.

A bátyám és én persze nem dolgoztunk, de mindig ott voltunk velük, és egész nap együtt játszottunk a bokrokban, és a sziklák között. Kommandóst játszottunk: a bátyám eltűnt, és nekem meg kellett keresnem.

A mai napig érzem a növények száraz tüskéit, amikkel a nap végére telement a harisnyám 🙂

Akkoriban nem lehetett kocsival fölmenni, ezért szamárral kellett kijárnunk. A szüleim gyalog, mi, gyerekek, a csacsi hátán. Olyankor azt gondoltuk, indiánok vagyunk, és lóval megyünk. Gyakran előbb értünk oda, mert a szamár elég jól ismerte a járást 🙂

Felejthetetlen évek voltak. Most jöttem csak rá, ahogy a fák alatt meg-megrohantak a gyerekkorom emlékei…

Amikor 2007-ben eljöttem a szigetről, nem tudtam, mi dolgom van, csak azt, el kell jönnöm. És anyukám – bár közben a szíve szakadt meg – mindvégig támogatott is ebben. De apukám haragudott rám, amiért nem látom meg, hogy Bracon minden megvan, ami a boldog élethez kell. Igazából éveken át félt attól, hogy a város elveszi, elvette tőle a lányát, az ő Amazonját, aki mezítláb rohan az éles sziklákon, és semmitől sem fél.

Attól rettegett, hogy az ő “dzsungelben nevelkedett” lányát végül megeszi a város, a betondzsungel.

Most, hogy visszajöttem, ébredtem rá én is és ő is, hogy nem lettem más, a város nem vett el tőlem, sőt, éppenhogy adott. Hogy csak így láthatom/láthattam meg, hogy az a sok munka, törődés és szeretet, amit ő, MI EGYÜTT beletettünk és teszünk, mekkora kincs.

Régen nem hittem abban, hogy nekem olajat kellene hoznom Budapestre. Itt annyi minden van, csilivili olaj, elsőosztály, extra elsőosztály. Minden bolti polcon a legkomolyabb üvegek, trendi dizájn, extraszűz, ultraszűz. És nem volt bennem erő, kurázsi, hogy azt mondjam, az enyém más, az enyém jobb.

Hogy városban soha nem tud senki olyan olajhoz hozzájutni, amit a családunk készít.

Hogy amire a városba elér egy olaj, soha nem tudod a valódi forrását. Nem ismerheted a családot, aki készítette, mert a boltok (még a kis forgalmú biohálózatok, kézműves-olaj webshopok is) más mennyiségekkel dolgoznak. Szép lassan megértettem, hogy:

az egyetlen fontos dolog, hogy apukám olaja mindazokhoz eljusson, akik valóban megbecsülik azt.

Azokhoz, akik értékelik a családi gazdálkodást, a növényekkel való igazi, szeretetteli törődést. És ha ez rajtam múlik, akkor is megcsinálom, ha belehalok 🙂

Szerettem volna, hogy egyszerű és elegáns legyen

Amikor visszatértem Budapestre, azonnal nekiálltam üvegeket keresni, és azon dolgozni, hogy az olivaolajunk a lehető leghamarabb megvásárolható legyen. Szóval itt tartok, itt tartunk most. Van üvegünk, diszkrét logónk, és intézem a papírokat, meg mindent, ami ehhez kell.

Köszönöm, ha másokkal is megosztod a sztorimat. Vinka :)
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  • 164
    Shares
By | 2018-08-06T15:56:27+00:00 2018. június 10.|Sztori| Egyszerűen megértettem bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva